Magunkról
A Veszpi Kft. 1998 decemberében alakult. Tevékenysége kezdetben a tulajdonában lévő Bezerédi utcai ingatlan bérbeadására korlátozódott.
2003-ban társaságunk tulajdonosai célul tűzték ki, hogy szebbé teszik Veszprém belvárosát és ennek keretében megkezdtük első társasházi beruházásunkat a 33 lakásos Bezerédi Utcai Társasház építését. Ez volt az az időszak, amikor az ingatlan árak magasra szárnyaltak, és a belvárosi ingatlanjainkat (lakásokat, garázsokat, üzleteket) pillanatok alatt elkapkodták.
A 2005-ben meginduló ingatlanpiaci visszaesést herendi beruházásunkkal kompenzáltuk. Herend belvárosi részén 20 lakásos társasházat hoztunk létre az Ady utcában.
2007-ben a 30 lakásos Ádám Iván Utcai Társasház következett, mely 2008 áprilisában került átadásra. Itt is jelentős sikereket értünk el, hiszen a ház átadása előtt szinte valamennyi ingatlan egység értékesítésre került és Veszprém belvárosi részének egy újabb elhanyagolt részét építettük át.
2008 tavaszán indítottuk el a Bajcsy utcai projektet, mely egy 22 lakásos társasház kivitelezését jelentette. A társasház határidő előtt elkészült, ünnepélyes keretek között került átadásra 2009 nyarán.
Közben természetesen nem tétlenkedünk, hiszen megkezdtük a legújabb 8 lakásos társasház beruházásunk tervezését a Bajcsy u. 14. szám alatt. A kivitelezés várhatóan 2010 tavaszán kezdődik és 2011 tavaszán kerül átadásra.
Az elmúlt évek során Veszprém városának belvárosi részén olyan épületek kerültek kialakításra munkánk során, melyek méltán emelik városunk szépségét. Kultúrált, a környezetbe illő, legfeljebb 30-35 lakásos társasházakat, zöld tereket és élhető lakásokat tervezünk, építünk és értékesítünk azok számára, akik a belvárosi életet preferálják.
Munkánk során saját, évek óta meglévő szakembereinkkel és megbízható, jól bevált alvállalkozókkal, továbbá minősített beszállítókkal dolgozunk együtt. A törvényi előírásokat és azok változásait, valamint a vevői igényeket figyelembe véve alakítjuk, fejlesztjük a házainkat. Igény esetén igyekszünk kielégíteni az egyéni igényeket is.

